Földünk vízkészletének több mint 97 %-a óceánok és tengerek formájában, 2,2 %-a jégtakaróként van jelen. Ez azt jelenti, hogy az összes vízmennyiségnek (1,36 ·106 km3) csupán 0,6 %-a felszíni (édesvízi és sós tavak, folyók) és felszín alatti (talajvíz, rétegvíz) víz, melynek igen kis hányada áll rendelkezésünkre ugyanakkor, a 20. század a technika és a tudományok eddig sosem látott mértékű fejlődését hozta, de e fejlődés mellett a környezetszennyezés, ezen belül a vízszennyezés problémája is hatalmas méreteket öltött az egész világon. Így egyre nagyobb igény van azokra az eljárásokra, amelyek képesek a víz környezetbarát tisztítására.

A víz képes különféle anyagokat, vegyületeket feloldani, melynek következtében saját tulajdonságai megváltoznak. A környezet egy vagy több paraméterének megváltozásával viszont ezek a komponensek oldhatatlanná is válhatnak és elszíneződést, vagy lerakódást okoznak. A felszíni vizek sótartalma jóval alacsonyabb, mint a mélyebb rétegekből származóké, ugyanis a víz sótartalmának jelentős részét a földön átszivárogva veszi fel. A víz só- összetételéből származó jellemzők gyakran okoznak nemkívánatos jelenségeket, illetve reakciókat, mint például a korrózió, vagy a lerakódás. A sóban gazdag, vagyis magas sótartalmú víz esetén, már hideg és nyugvó állapot esetén is gyakori az üledékképződés, ami dugulásokat, elakadásokat okozhat használat közben a csőrendszerekben. A leggyakoribb probléma a vízkőképződés, amelynek kiküszöbölésére számos megoldást kínálunk. Azonban az oldott sókban szegény víz is lehet károsító hatású, hiszem ezekben a vizekben gyakran túlteng a szénsav koncentráció, mely hatását a vízzel érintkező anyagokon fejti ki.

A csapból folyó víz csak látszólag kristálytiszta, a valóságban számtalan kémiai anyag bonyolult oldata. Ahol van központi tisztítás, az többnyire a víz klórozására és esetenként vastalanítására szorítkozik, ezért szükséges az egyedi védekezés. A tisztítandó víz szennyezettségétől és a felhasználás céljától függően használati és technológiai víztisztító berendezéseket ajánlunk.

A 201/2001. (X. 25.) Kormányrendelet szerint ivóvíznek nevezhető az a víz, amely nem tartalmaz olyan mennyiségben vagy koncentrációban mikroorganizmust, parazitát, kémiai vagy fizikai anyagot, amely az emberi egészségre veszélyt jelenthet, és megfelel a rendelet mellékleteiben meghatározott határértékeknek. Ezen határértékeket a következők szerint csoportosították:

a) Mikrobiológiai vízminőségi jellemzők: itt többek között a mikrobiológiai szempontból két legfontosabb mikroba, az Escherichia coli és az Enterococcusok maximális számát határozza meg.

b) Kémiai vízminőségi jellemzők: ide tartozik a megengedett maximális vas-, mangán-, ammónia-, arzéntartalom és az összes trihalometán tartalom.

c) Indikátor vízminőségi jellemzők: az érzékszervi jellemzők mellett többek között itt található az összes szerves széntartalomra (TOC) vonatkozó meghatározás, miszerint elfogadható az érték, ha nincs szokatlan változás.

d) Szennyezés jelző vízminőségi jellemzők és határértékek karszt-, talaj- és partiszűrésű vízbázisok esetében: az ammónium-, nitrit-, klorid- és a permanganát-index KOIPS megengedett maximális értékeit tartalmazzák.

e) Biológiai vízminőségi jellemzők és határértékek: ide tartozik a baktériumok, férgek, gombák és algák megengedett határértéke.

f) Ideiglenes határértékek: a rendeletben foglaltak szerint adott helyeken bizonyos időhatáron belül az itt felsorolt határértékeket lehet figyelembe venni.

Ez a rendelet összhangban van az Európa Tanácsnak az emberi fogyasztásra szolgáló víz minőségéről szóló 98/83/EK irányelve rendelkezéseivel.

Magyarország térképe vízkeménység szerint