Irány a Webáruház

Bejelentkezés

Ön még nem regisztrált? Itt megteheti. Elfelejtette jelszavát? Kattintson ide

Hírek



Légtechnika


Álatlános tudnivalók a légtisztítókról :


     Hippokratész, az orvoslás atyja vallotta, hogy az emberek legfontosabb tápláléka és gyógyszere a tiszta levegő. És valóban: egy felnőtt ember naponta 15 kg levegőt lélegzik be. Ez a mennyiség többszöröse az általunk naponta elfogyasztott élelem és víz mennyiségének. A tiszta élelemre, folyadékra nagy figyelmet fordítunk, de így van ez a levegővel is?
     Németországban 3000 lakásban végeztek felmérést, amelyben a levegő szennyezettségét mérték. Az eredmény: a lakás levegője 10-20-szor porosabb, mint egy forgalmas útkereszteződésé. Megdöbbentő, hogy lakásaink légszennyezettsége a nagyvárosokban olyan magas, hogy az meghaladja a szabad térben törvényesen megengedett értékeket. Életünk 80-90%-át pedig ezekben a zárt terekben töltjük (otthon, munkahely, iskola, autó, stb.), Ennek pedig súlyos kihatása van az életminőségre. A természetben az eső, a szél, a köd, a pára, a harmat tisztítja a levegőt. Régen elég volt egyszerően kinyitni az ablakot ahhoz, hogy friss levegőt lélegezhessünk, de napjainkban a kinti levegő szennyezettsége miatt ezt nem mindig tehetjük meg. A lakások egyre profibb szigetelése, a légmentesen záródó műanyag ablakok mind zárt rendszerré teszi lakásunk levegőjét, mely a légcsere hiányában gyorsan elhasználódik. A tiszta levegő azonban nem csak a mindennapi komfortérzetünkhöz szükséges.

A tiszta levegő a szervezet legfőbb élelmiszere
      Az élethez minden szervezetnek energiára van szüksége, ezért minden nap magunkhoz veszünk kb.1 kg élelmet, 3 kg folyadékot és percenként kb. 6 liter levegőt.
     A tiszta levegőben lévő oxigén hatására ég el a táplálék, ezért a szervezet tökéletes működéséhez létfontosságú a tiszta levegő. Amikor szennyeződés folytán csökkenni kezd a szervezetünkbe bekerülő oxigéntartalom, testünk azonnal egyértelmű jelekkel reagál a megváltozott körülményekre. Egyre nehezebb dolgozni, tanulni, olvasni és gondolkodni, közben nő az érzékenység, az álmatlanság és a rossz közérzet, megfájdul a fejünk, csökken a teljesítményünk. Az oxigéntartalom csökkenése egyik oka a test öregedésének, a legtöbb légúti megbetegedésnek is.
     A légtér levegőjét annak oxigéntartalma mellett nagyban meghatározza annak szennyezettsége is. De mik is ezek a levegő minőségét meghatározó szennyeződések?

Por
      Bizonyított, hogy zárt helyiségek levegője, ahol emberek és állatok tartósan élnek, egyre növekvő por tartalmat mutat. Hogy mennyi port is tartalmaz lakásunk levegője, mi magunk is láthatjuk: ha a napsugár besüt a szobába, akkor a szórt fény a szálló erős porkoncentráción keresztül láthatóvá válik.
     A levegőben keringő por pedig rengeteg lehetséges káros anyagot hordoz: pollent, atkát és atkaürüléket, az ipari termelés káros anyagait, penészgombát, vírusokat, füstöt, konyhai gőzöket, dezodorokat és egyéb szagrészecskéket. Ezen káros anyagok pedig mind hatással vannak egészségünkre.
     A porszívó csak a durva port képes többé-kevésbé felszippantani, a finom por azonban tovább örvénylik a levegőben. Szervezetünk a látható porral szemben tökéletes védelmet nyújt, mivel orrunk, nyálkahártyánk ezt megszűri, ugyanakkor a por legveszélyesebb részecskéi, a mikro szennyeződések akadálytalanul jutnak be a tüdőnkbe. (Mikro szennyeződésen a finom, 8 mikronnál kisebb port értjük, mely az emberi szem számára egyáltalán nem látható. Jó szemmel is legfeljebb 70 mikronos méret ismerhető fel, ami körülbelül egy hajszál vastagságának felel meg. A por 95%-a mikro szennyeződés!)
     Sok esetben ezen mikro szennyeződések belélegzése okozza a fejfájást, a szédülést, a tüsszögést, a bőrgyulladást, a száraz köhögést és az arra érzékenyeknél a komolyabb légúti problémák (asztma, allergia, stb.) kialakulását. Tudta, hogy egy lélegzettel kb. 40-75.000 porszemcse kerül a tüdőnkbe? Ez naponta egy teáskanálnyi por elfogyasztását jelenti!
     Az emberi légút egy bonyolult szűrőrendszer és kitűnően alkalmas arra, hogy tisztító hatása révén a belélegzett levegőből kiszűrje a szennyezı részecskéket, de csak egy bizonyos mértékig. E szűrőrendszer tisztító hatása útján a legtöbb káros anyag köhögéssel vagy tüsszentéssel kikerül szervezetünkből. A tüdőbe kerülő mikro mérető porrészecskék, és az azokhoz kapcsolódó szennyeződések megtapadnak a tüdőben, gyulladásokat vagy váladékképződést okoznak.
    A por koncentrációja a padló közelében legmagasabb, így elképzelhető, hogy a kisgyerekek a légszennyezés legnagyobb károsultjai. A felnövekvő generáció van tehát a legnagyobb szennyeződés-terhelésnek kitéve, gyermekeink a legveszélyeztetettebbek a légszennyezés káros hatásait tekintve. Ez a tény korrelál azzal a statisztikával, miszerint a gyermekek allergiás, asztmás megbetegedéseinek száma drasztikusan emelkedik.

Allergia keltő anyagok
Virágpor, házipor, atkák, állati eredetű szőr, gomba spórák, stb.

Szagok, gázok, dohányfüst
      Az ételszag, sok nedvesség-részecske (pl. a konyhai gőz), a test kipárolgása és a cigarettafüst a légtérben és a felületeken lerakódva mindenütt jelen van, így folyamatosan gondoskodik a káros és kellemetlen szagokról (pl. xilolok, formaldehid, CO, aceton, etil-benzol, stb.). A szagok, kiemelve a dohányfüstöt, nem csak egészségünkre károsak, de kellemetlen mellékhatásként ruhánkba, hajunkba, bőrünkre rakódva sokáig éreztetik hatásukat.

Baktériumok és vírusok
     Egy lakás valamennyi helyiségében mikróbák milliói élnek, melyek jó része az egészségre ártalmas, így felelősek lehetnek különböző betegségek (pl. az influenza) kialakulásáért.
     Hagyományos légkondicionáló berendezések tovább ronthatják a levegő mikrobiális állapotát a szennyezett levegő légtérbe való cirkulálásával. (Speciálisan a légkondicionáló berendezések által előidézett megbetegedés a legienellózis, mely a baktériumok kondenzvízben való megtelepedése után folyamatosan juttatja a légtérbe a kórokozókat, melyek felelősek a légúti megbetegedésért.)

Elektroszmog

      Technikai társadalomban élünk, az elektromosság meghatározó szerepet tölt be életünkben. Mindennapjainkat nem tudjuk elképzelni elektromos berendezések, modern távközlési eszközök használata nélkül. A kényelmes, praktikus
technikai eszközöknek azonban hátrányai is vannak. A nap 24 órájában mesterségesen előállított elektromos, mágneses terek és elektromágneses sugárzások vesznek körül bennünket, amit a hétköznapi életben elektroszmognak nevezünk. Ezeket a tereket az érzékszerveinkkel nem érzékeljük, nem látjuk, nem halljuk, ezért hatását sokszor alábecsüljük, pedig a szervezettel kölcsönhatásba kerülve különböző tünetek, betegségek előidézője lehet.

Hogyan tudunk mindezek ellen védekezni?

     Szellőztetéssel például, ami azonban télen fűtésszezonban, vagy nyári klimatizált környezetben igen sok energiaveszteséget okoz.
     Ezért ajánljuk Önnek a légtisztítás egy forradalmian új, gazdaságos és hatásos módját, a légtisztító berendezést. A Nordland C Kft. által forgalmazott légtisztító berendezések az alábbi védelmi rendszerekkel biztosítják a kellemes és egészséges környezetet:
• ULPA szűrő- kiszűri a 0,1 mikron és nagyobb mérető részecskék több mint 99,99%-át
• Aktívszén szűrő- kiszűri a kellemetlen szaganyagokat
• UV lámpa- hatásos az allergének, vírusok, baktériumok, spórák, penészgombák ellen, amik az allergiát,
asztmát okozzák
• Ionizátor funkció- a levegő káros pozitív töltésének semlegesítése
• Plazma sterilizáló, a szerves mikroorganizmusok ellen

Mire képesek ezen védelmi rendszerek?

Orvosi minőségű ULPA szűrő
     Az ön készülékében található egy ULPA szűrő, amely speciálisan arra lett kifejlesztve, hogy a 0,1 mikronnál (azaz a 0,0001 mm-nél) nagyobb részecskék több mint 99.99%-át kiszűrje a levegőből. Nagyságrendileg a cigarettafüst részecske körülbelül 0,4 mikron nagyságú, közel négyszer akkora, mint amire az ön légtisztítója tervezve lett.
Emiatt a készülék kiválóan alkalmas a lebegő részecskék, mint például por, pollen, atka, füst kiszűrésére a levegőből. Összehasonlításképpen a közismert HEPA szűrő a 0.1 mikronnál nagyobb részecskék több mint 99.9%-át szűri ki, azaz a HEPA szűrőhöz képest az ULPA szűrő nagyságrendileg még finomabb szűrést eredményez.

Aktívszén szűrő
     Az aktívszén egy rendkívül térhálós természetes elem. 1 gramm aktívszén felülete nagyságrendileg 1000m2, ez a hatalmas szűrőfelület megkötni a kellemetlen szaganyagok (pl. dohányfüst, konyhai szagok) jelentős részét.

Ionizátor:
     A legkárosabb a levegő pozitív töltése. Az elektromos berendezések, amik körülvesznek a lakásban, irodában, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a levegő töltése pozitív irányba tolódjon. Mikor negatív töltésű ionokkal dúsítjuk a levegőt, a lebegő részecskék az elektrosztatikus hatásnak köszönhetően egymáshoz vonzódnak és ezáltal nehézzé válnak ahhoz, hogy a levegőben maradjanak. A nagyobb súlyú ionizált részecskék lesüllyednek, leülepednek a berendezési tárgyak felületére, ahonnan később könnyen letakaríthatóak. A légtisztító berendezésbe beszívott levegő szennyeződéseit pedig az ULPA szűrőbetétje szűri ki környezetünkből.
     Használata allergiások számára kifejezetten ajánlott, hiszen nagyon rövid időn belül (1-2 óra) jelentősen, akár a felére csökkentik a levegőben lévő allergének koncentrációját.

Ultraviola (UV) fény:
     Az ultraibolya sugarak környezetbarát fertőtlenítő rendszerként működnek az alábbiak szerint: az UV fény behatol a mikroorganizmusok sejtmembránjáig, és megváltoztatja azok DNS láncát. A megváltoztatott DNS szerkezettel a mikroorganizmusok képtelenek a további szaporodásra, így mikrobiológiai szempontból elpusztulnak, ártalmatlanná
válnak. A DNS alapú levegőben lebegő baktériumok, vírusok, spórák populációját gyorsan és drámai mértékben csökkenti. A berendezésben az UV lámpák speciális elhelyezésének köszönhetően közvetlenül az ULPA és az aktívszén szűrőbetétet világítják meg, tartják sterilen.

Plazmasterilizáló:
     A levegő súrlódásának hatására a berendezésben kialakított plazmaháló statikusan feltöltődik, túlfeszültség keletkezik benne. A speciálisan kialakított hálón áthaladó legkisebb mikrobiológiai részecskék is rövidre zárják a háló szálait, így feszültség húz át rajtuk, és a keletkező kisülés hatására a mikrobiológiai részecskék elégnek.

Por szenzor és gáz szenzor:

     A két szenzor érzékeli a levegő minőségét, a készülék kijelzőjén pedig mutatja a szennyeződés mértékét. Ha automatikus módra állítjuk a berendezést, úgy a légtisztító automatikusan beállítja a ventilátor sebességfokozatát úgy, hogy minél előbb megszüntesse a megemelkedett szennyeződés szintet.

Miért is vitamin a negatív ion levegőnkben?
    Kutatások igazolják, hogy a levegőben vegyesen találhatóak pozitív és negatív töltéső részecskék. Az anion a negatív töltéső levegő részecske egy atomi összetevője. Frissességet érzünk az erdőben vagy tavasszal, amikor is az anion mennyiség bőséges. Egy atom anionná válik elektron vesztéskor, míg pozitív ionná válik elektron felvételkor. Anionban gazdag helyen frissnek érezzük a levegőt, például vihar után kisétálva a szabadban, vízesés előtt állva, erdőben.

A negatív ionok különbözı koncentrációban megtalálhatóak a természetben is, mint azt láthatjuk:

Környezet Koncentráció (anion / cm3)
Vízesés 95.000 - 450.000
Hegy, tengerpart, erdő 50.000 - 100.000
Vidéki mező 5.000 - 50.000
Város 100 - 2.000
Szoba vagy iroda 40 - 100
Szoba légkondícionálóval 0 - 20

     Mindenki megtapasztalhatta, hogy vízesések vagy az óceán mellett új erőre kap az ember. A pozitív hatás a negatív ionok (anionok) magas koncentrációjának köszönhető. A negatívan ionizált levegőnek élettanilag fokozó hatása van. Csökkenti a vérnyomást, pozitív pszichés hangulatot kelt, javítja a figyelem összpontosítást, élénkíti a
reakciókat. Csökken a fáradtságérzet, a stressz, az ingerültség, a depresszió és a feszültség. Elősegíti a sejtanyagcserét, növeli az életerőt és étvágyat, tisztítja a vért és nyugtatja az idegeket, ezért a levegő vitaminjának is nevezik.
     Az atmoszférában 2000 - 4000 anion termelődik 1 cm3-enként természetes módon.

     Városias környezetben azonban a pozitív töltéső részecskék aránya rendkívül magas, aminek egyik következménye, hogy a nemkívánatos szemcsék könnyedén utaznak légterünkben. (A pozitív és negatív töltésű részecskék aránya nagymértékben befolyásolja a porszem nagyságú részecskék repülési hajlandóságát.)

     A modern kor házépítési technológiái, a közlekedés elterjedése, az elektromos berendezések nagymértékű használata jelentős mértékben csökkentik a környezet negatív ion koncentrációját.
     Ha ez a szám 100 alá csökken, akkor különböző tünetek léphetnek fel: fejfájás, figyelem csökkenés, vérnyomás növekedés, fáradékonyság, álmosság, kimerültség, lassú reakciók, pszichés feszültség, szem gyors kifáradása, ezzel együtt nő a megbetegedésének kockázata.
     A pozitív ionok tehát hátrányos élettani hatásokat keltenek. Pozitívan ionizálja a levegőt a légkondicionálás, a számítógépek, elektromos berendezések, a műanyag szőnyeg, a dohány füst, a száraz levegő és a szellőzetlenség, a szennyezett városi levegő.

     Levegőnk negatív ionokkal való mesterséges ellátására jelent megoldást az általunk forgalmazott légtisztító berendezésekbe épített negatív ion generátor. A természetben a nagy viharok, eső utáni tiszta levegő például a villámlásnak köszönhető. Az elektromos kisülés negatívan tölti fel a levegő részecskéit, így azok lecsapódnak a pozitív pólusra, a földre. Hasonló elven működik a légtisztító készülék elektrosztatikus szűrőrendszere is.

A negatív ionok magas számának jótékony hatásai
− Eltávolítja az elektromágneses hullámok általi káros anyagokat (pl.: TV, számítógép, mikrohullámú sütő, mobil telefon), mely révén
− Csökkenti a stressz-hormonokat, ezáltal csökken különböző betegségek, mint például a depresszió, VDT szindróma, szorongásos tünetek kialakulásának esélye,
− Segít megelőzni a fejfájást
− Növeli az aktivitást, a boldogságérzetet, pihentebbnek érezzük magukat, ezáltal jobban megy a munka, a tanulás
− Levegőtisztító hatása révén:
− Csökkenti a por-, fő- és virágpollen, állati eredető szőr allergia és az asztma tüneteit
− Semlegesíti a füstöt és a szagokat
− Segít megelőzni a légzési problémák kialakulását
− Antibakterizáló hatása révén:
− Hatástalanítja a levegőben lévő baktériumokat, gombákat, algákat, vírusokat és protozoákat, ezáltal biztosítva az egészséges környezetet
Kimondottan ajánlott szennyezett levegőjű városokban élőknek, kisgyermekes családoknak, dohányosoknak, allergiásoknak, számítógép előtt dolgozóknak, sportolóknak.

Mit tesz az anion?
     Szabályozza a szerotonin és szabad hisztamin kiválasztást, elősegítve a szellemi aktivitást és feszültségoldást. A levegő anion mennyisége jelentősen befolyásolja az egészségi állapotot és a gyógyulási folyamatokat.
A vér tisztítása
Az anion növeli a vérben található ásványi összetevők (kalcium, nátrium, kálium) arányát, és ezzel az alkalizálással tisztítja a vért.
Sejt aktivizálás
Amikor az anionok száma nő a vérben, az anyagok elektromos változása előnyösen hat a sejtmembránra, tisztítja a vért.
Immunrendszer erősítés
Amikor az anionok száma nő a vérben, a gamma globulin mennyiség szintén nő a vérben. Ez megnöveli az ellenálló képességet a fertőzésekkel szemben. Ezért az anion terápiagyógyító hatása nagyon jelentős.
Központi idegrendszer szabályozása
Az anionok szabályozzák a központi idegrendszert, amely felelős az érrendszer és a belső szervek mőködéséért, és segít minket pozitívan gondolkozni és érezni. Az anion élénkíti az egész szervezetet, beleértve az idegrendszert, érrendszert, sejteket, nyirokrendszert, javítva azok működését, növelve az életerőt.
A negatív ionok hatásmechanizmusa:
     Az ionizátor által kibocsátott pozitív (H+) és negatív ionok (O2-) megtámadják, feldarabolják, így semlegesítik a levegőben található szennyeződéseket. A folyamat során a szennyeződések ártalmatlan komponensekre, oxigénre, nitrogénre, vízre, széndioxidra stb. esnek szét, amelyek szagtalanok és nem ártalmasak a szervezetre. Hatására módosul az allergizáló fehérjék térszerkezete, így azok már nem képesek a receptorokhoz kötődni, tehát belélegezve sem váltanak ki allergiás reakciót az emberi szervezetben.
      Kutatások bizonyítják, hogy a negatív ionok még magas koncentrációban sem találtattak ártalmasnak, sőt éppen ellenkezőleg!
     Fontos azonban az anion koncentráció szabályozása. A légtisztítók 100.000 - 200.000 elektront bocsátanak ki másodpercenként a szennyezett levegő megtisztításához, és 1000 anion/cm3 vagy nagyobb anion sűrűséget biztosítanak, mely jótékony hatással van az emberi szervezetre.

Miért ajánljuk a készüléket?

Mert védi az egészségünket, és mert pozitívan hat az emberi szervezetre
- a negatív ionokban gazdag levegő elősegíti a sejtek oxigén felvételét
- egészségmeőrző, mivel tisztítja a levegőt, eltávolítja a 0,01 mikronos, vagy annál nagyobb szennyező, lebegő részecskéket, így elpusztulnak a baktériumok, vírusok, kiszűri a levegőből a penészgomba spóráit, az allergiát okozó anyagokat, szagokat, gázokat, gőzöket.
- javítja az ember közérzetét, a vízesések, óceánok, hegyek tiszta, friss levegőjét varázsolja a lakóhelységeinkbe
- pozitívan befolyásolja az agy szerotonin termelését, ami rendkívül kedvező a pszichés megbetegedések (depresszió, félelem, hirtelen hangulatváltozások, stb…) esetén
- segíti az asztmás, allergiás betegek gyógyulását
- segíti megelőzni a migrénes fejfájást
- növeli a sportolók fizikai teljesítményét, segíti gyors regenerálódásukat
- javítja az agy koncentrálóképességét, a munkavégzés hatékonyságát,
- számítógépes munkahelyeken csökkenti a számítógép monitorok által keletkezett pozitív ionok negatív hatását,
- a levegőben feldúsult negatív ionok hatására kimutathatóan csökken a légzés és a szív frekvenciája, ami a vér nagyobb oxigén tartalmával van összefüggésben
- frissíti a légkondicionálás miatti száraz, pozitív ionokkal teli levegőt
Mert praktikus és gazdaságos
- kezelése rendkívül egyszerű, a szoba nagyságától függően több modell közül lehet választani.
- az ionizátor rendkívül halk és csendes, így az alvó embert sem zavarja
- áramfelvétele csekély
- téli, illetve nyári időszakban megspórolhatjuk a szellőztetések okozta energiapazarlást

Egészségmegőrző készülék, mivel az allergiások, asztmások otthon tünetmentesen élhetnek, és mivel a tiszta levegőtől immunrendszerünk is erősödik, idővel tüneteink is elmúlhatnak. Influenza esetén pedig megvédheti családját a betegségektől..

Berendezések bemutatása :



AP-1 légtisztító berendezés
Multifunkciós-, LCD képernyős- és távirányítóval ellátott légtisztító berendezés

Funkciók :
Ultraibolya fény: A szűrők mellett, mindkét oldalon egy 6W teljesítményű ultraibolya fényforrás található, ami még egészségesebbé teszi környezetét.
Levegő szenzor (választható): Automatikusan méri a levegő minőségét. Amikor a légszennyezettség meghaladja a határértéket, beindítja a berendezést.
Automata időzítő: A beépített Samsung integrált áramkör vezérlés biztosítja, hogy 40 perc szünet után 20 percig működjön, majd ismételje meg a ciklust.
3 ventilátor fordulatszám: 3 fokozatú, magas, közepes és alacsony ventilátor fordulatszám.
Kijelző üzemmód: Teljes képernyős LCD.
Levegőbeszívás üzemmód: A levegő beszívása 4 oldalról történik, gyors és hatékony levegőtisztítást eredményezve.
Távirányító: Nagyon vékony és ízléses kialakítású távirányító.
Aroma kibocsátó (választható): Lehetőség van szilárd aroma tartály beszerelésére, ami friss és természetes virágillatot áraszt.

Jellemzők :

Ultraibolya fény: A baktériumölő fertőtlenítés foka több mint 90,2%.
ULPA szűrő: Képes több mint 99,99%-os hatékonysággal elnyelni a 0,0001mm nagyságú mikró-szemcséket, mint például a pollenek, szálló por és baktériumok.
Aktív szén, optikai katalizátorszűrő: Képes elnyelni a füstöt és szagokat, lebontani a mérgező gőzöket, mint például a formaldehid, benzol, stb. és elpusztítani a vírusokat és baktériumokat.
Előszűrő: A mosható szűrő képes a nagyobb szemcsék elnyelésére.
Anion: Az anion koncentráció nagyobb, mint 5 millió ion /cm3, ami keveredhet a levegőben lebegő szmoggal, pollenekkel és porral.

 Műszaki adatok

A termék mérete

Áramforrás

Teljesítmény
tartomány

Alkalmazási
tér

Keringetett levegő mennyiség

Légcsere
áram

Zajszint

360x178x485
(mm)
360x178x520
(mm)

AC 220-240V
(50Hz)

 

< 65W

538 ft2
(50m2)

Alacsony:
41cfm(70m3/óra)

2H/Time

<39dB

Közepes: 106cfm(180m3/óra)

0.8H/Time

<45dB

Magas:
147cfm(250m3/óra)

0.6H/Time

<53dB

Megjegyzés: ft2: négyzetláb          cfm: köbláb per perc

Szűrési hatékonyság:  Az az idő, ami ahhoz szükséges, hogy az alkalmazási tér levegőjét egyszer átszűrje.

Termék

Méretei

Tápfeszültség

Névleges teljesítmény

Hullámhossz

Élettartam

Típus

Ultraibolya lámpa

212,1 x O16
(mm)

220 - 240V

6W

254NM

3000 óra

G5



Letöltések



AP-2 légtisztító berendezés
Multifunkciós-, LCD képernyős- és távirányítóval ellátott légtisztító berendezés

Funkciók :

Ultraibolya fény: A szűrő mellett, az egyik oldalon egy 4W teljesítményű ultraibolya fényforrás található, ami még egészségesebbé teszi környezetét.
Automataidőzítő: A beépített Samsung integrált áramkörvezérlés biztosítja, hogy 40 perc szünet után 20 percig működjön, majd ismételje meg a ciklust.
3 ventilátor fordulatszám: 3 fokozatú, magas, közepes és alacsony ventilátor fordulatszám.
Kijelző üzemmód: Teljes képernyős LCD.
Távirányító: Nagyon vékony és ízléses kialakítású távirányító.

Jellemzők :

Ultraibolya fény: A baktériumölő fertőtlenítés foka több mint 90,2%.
Nano TiO2: A baktériumölő fertőtlenítés foka több mint 99,99%. Mentesít a baktériumoktól, kellemetlen szagoktól, penésztől, rozsdától és megelőzi az anion képződést.
HEPA szűrő: Képes több mint 99,97%-os tisztítási hatékonysággal elnyelni a polleneket, a szálló port és néhány más, a levegőben lévő szemcsét.
Aktív szén, optikai katalizátorszűrő: Képes elnyelni a füstöt és szagokat, lebontani a mérgező gőzöket, mint például a formaldehid, benzol, stb. és elpusztítani a vírusokat és baktériumokat.
Előszűrő: A mosható szűrő képes a nagyobb szemcsék elnyelésére.
Anion: Az anion koncentráció nagyobb, mint 5 millió ion /cm3, ami keveredhet a levegőben lebegő szmoggal, pollenekkel és porral.

Műszaki adatok

A termék mérete

Áramforrás

Teljesítmény
tartomány

Alkalmazási
tér

Keringetett levegő mennyiség

Légcsere
áram

Zajszint

320 x 170
x 300
(mm)

AC 220-240V
(50Hz)

 

< 40W

323 ft2
(30m2)

Alacsony:
24 cfm
(40 m3/óra)

2H/Time

<25dB

Közepes:
35 cfm
(60 m3/óra)

1.5H/Time

<35dB

Magas:
71 cfm
(120 m3/óra)

0.5H/Time

<40dB

Megjegyzés: ft2: négyzetláb          cfm: köbláb per perc

Szűrési hatékonyság:  Az az idő, ami ahhoz szükséges, hogy az alkalmazási tér levegőjét egyszer átszűrje.

Termék

Méretei

Tápfeszültség

Névleges teljesítmény

Hullámhossz

Élettartam

Típus

Ultraibolya lámpa

135,9 x O16
(mm)

220 - 240V

4W

254NM

5000 óra

G5




AP-3 légtisztító berendezés
Fotokatalizátoros-, multifunkciós-, LCD képernyős- és távirányítóval ellátott légtisztító

A fotókatalizátoros levegőtisztító a legmodernebb ipari szabványoknak megfelelő levegőtisztító rendszer. Az UV fotókatalizátoros technológia megjelenését követően a fejlesztési és kutatási részlegünk tovább finomította azt, és ezt a legmodernebb technológiát tükrözi levegőtisztító berendezéseink választéka.

A levegőtisztító technológia ma már több mint az ionizációs hatás és HEPA szűrés. Magában foglalja ezeket is, valamint a fertőtlenítést, a mérgező szennyeződések lebontását, a baktériumok, vírusok és penészgombák elpusztítását.

Ez a levegőtisztító egyesíti magában az összes többi termék technikai tudását. Hét lépcsős szűrő és kezelő funkcióval és negatív ion generátorral rendelkezik. Az előszűrő eltávolítja a nagyobb szennyeződéseket, míg a HEPA szűrő eltávolítja az akár 0.3 mikron nagyságú szennyeződések 99,97%-át. A kétrétegű szénszűrő (Szénnel impregnált közeg és granulált szerkezetű szemcsék) felszívja a szagokat, szmogot és gáznemű szerves vegyületeket (VOC), miközben a baktérium és penészszűrő megakadályozza a mikroorganizmusok szaporodását. Az UV csíraölő lámpa elpusztítja a levegőben lévő baktériumokat és vírusokat, miközben a levegő keresztüláramlik a berendezésen, és a nikkel bázisú Nano TiO2 fotókatalizátor szűrő fertőtleníti és lebontja a maradék mikroorganizmusokat. Ezt követően a tisztított, természetes és tiszta levegő negatív ionokban bővelkedve visszatér a helyiségbe. A szoba levegője még soha nem volt ilyen tiszta.

 Műszaki adatok

Modell

AP-3

Áramellátás

220-240V ~50Hz

Névleges teljesítmény

76W

Zajszint

<35dB

Levegőszállítás

250m3/h

Tömeg

7,6kg

Méretei (M x SZ x M)

526 mm x 409 mm x 210 mm



AP-3 típusú légtisztító berendezés adatlap (pdf)

Keresés